2018. április 12., csütörtök

Hogyan tovább a csalás után?



Az ország túlnyomó többségét egyszerűen lesokkolta a vasárnapi eredmény, az első döbbent reakcióként a legtöbben külföldre vagy depresszióba menekülnének, az ellenzéki pártok a padlón vannak, vezetőik sorban mondanak le, a maradék független sajtó az utolsókat rúgja, a civil szervezetek ellen elégtételt, leszámolást hirdet az új kormány. Éppen ez volt a céljuk, hogy fogadja el mindenki, törődjünk bele, hogy itt ők az urak, és mindenki másnak kuss a neve!



Csakhogy! A legtöbben pontosan érzik, tudják, hogy itt valami nagyon nem stimmel. A legtöbben tisztán látják, mivel állunk szemben: egy gátlástalan, elképesztően hatékonyan szervezett, 8 év alatt az állam valamennyi intézményét a hűséges katonáival megszálló bűnszervezettel, diktatúrával. 2,6 milliós támogatottságukat nem egy tisztességes program mellett folytatott tisztességes kampánnyal gyűjtötték össze, hanem aljas hazugságokkal megtévesztett emberek szavazataival, megfélemlített emberek szavazataival, lefizetett emberek szavazataival, és a voksokkal történő manipulációk egészen megdöbbentő arzenáljának bevetésével. Mindenre elszántak, körömszakadtukig védeni fogják a hatalmukat, a zsákmányukat.

Csak teljes összefogással győzhetők le! Mégpedig most azonnal, vagy soha! A magyar nép elképedve nézte végig az elmúlt 4 év ámokfutását, rengeteg keserű csalódást megélve, egyetlen reménye az volt, hogy a szabad választáson elkergeti majd hazug és korrupt kormányát. Ezt a reményt látszik most elveszíteni, méghozzá végképp. Ha most még ezt az utolsó békát is lenyeljük, ha beletörődünk, hogy márpedig ez így természetes, elcsalhatják még a választásokat is következmények nélkül, akkor már semmi nem állíthatja meg őket a továbbiakban. 4 év múlva, 8 év múlva is véletlenül pont annyit mutatnak majd a számok, amennyi szükséges nekik. És kontroll nélkül uralkodhatnak felettünk egészen az Orbán-Tiborcz klán kihalásáig. Ezt akarjuk?

Egyetlen esélyünk van velük szemben: ők néhány ezren vannak, mi viszont több millióan! Sarokba tudjuk szorítani őket! Gátlástalan módszerekkel tartják sakkban az országot már hosszú évek óta, de ahogy Márki-Zay Péter példája megmutatta: azért a víz az úr!

Már szerveződik a forradalom hétvégére, ez maradt az utolsó reménye azoknak a magyaroknak, akik nem szeretnének külföldre menekülni még ebben a helyzetben sem. Szimpátiával figyelem, drukkolok nekik, de nagyon kérem a szervezőket, tanuljanak az előző próbálkozások hibáiból, különben ugyanarra a sorsra jutnak: elfárad és elhal az ellenállás mozgalma. Óriási tömeg várható, óriási a szervezők felelőssége! Az elmúlt 4 évben háromszor is ott volt a kormány torkán a kés, mindháromszor elég volt a kritikus tömeg nagysága és dühe, hogy eredményt lehessen elérni (először az amerikai kitiltás és netadós tüntetéshullámon, aztán a Pukli féle tanártüntetésen, majd a CEU volt a harmadik apropó). Hogy nem sikerültek (pontosabban az első elért valamit, a netadó visszavonásával azonban le is szerelték az elégedetlenséget), nem az emberek elszántságán, hanem nagyrészt a szervezők hibáin múlott. Ezért a következők a javaslataim a szervezők felé:

  • Nem szabad hagyni, hogy üres orbántakarodjozásba, vagy elvesztetteközpénzjellegétezésbe fulladjon bele a demonstráció! Konkrét követelésekkel kell előállni a tüntetés végén. Persze az elején időt és lehetőséget kell hagyni minél több felszólalónak, hogy mindenki mondhassa el a magáét, találjon egymásra és hangolódjon egymásra a tömeg, el lehet nyugodtan sokszor énekelni a már említett rigmusokat is. De a végén nem szabad magára hagyni a felhergelt tömeget, mindenki változást akar, meg kell fogalmazni a konkrét követeléseket!
  • Könyörgöm, ne legyen 12 pont, meg 25 pont, meg 39 pont, tele szakpolitikai részletkérdésekkel. Senki nem tudja megjegyezni, már a felsorolás felénél elalszik mindenki, a Fidesz sajtó pedig könnyedén hitelteleníti az egészet. Kettő, maximum három pont kell, amit a sajtó (és a nemzetközi sajtó is) könnyen tud idézni. Világosak legyenek és konkrétak, minden tüntető számára elfogadhatóak. Sőt, továbbmegyek: olyan pontokkal kell előállni, amik a Fidesz szavazók részéről sem támadhatók, ne legyen rájuk erős ellenérvük, miért ne fogadja el őket a kormány. És mégis megroppantsa a kormányt, amennyiben elfogadja őket. Az én javaslataim: az első pont egy független ügyészség legyen a korrupció felszámolására. Ugyan mi komoly ellenérve lehet erre az egyszeri Fidesz szavazónak, aki hisz a kormánya ártatlanságában? És mi komoly ellenvetése lehet annak a kormánynak, aki azt állítja magáról, hogy tiszta, mint a hó? A másik pont pedig a független közmédia, független köztájékoztatás követelése legyen, ahol egyenlő esélye van eljutni a pártoknak az emberekhez. A harmadik természetesen egy megismételt választás, vagy legalábbis egy tisztességes, egyenlő feltételeket biztosító választási törvény kikényszerítése, de erről az a véleményem, hogy túl nagy falat, ebbe nagyon nehéz lenne belekényszeríteni a kormányt, és a Fidesz szavazók is nagyon nehezen fogadnák el a jelenlegi helyzetben (hacsak szombatig nem kerülnek elő még nyilvánvalóbb bizonyítékok a csalásról). Az első kettő pont viszont kikezdhetetlen, támadhatatlan igény. És ha megvalósulnak, automatikusan bukik a kormány is, napok kérdése (a független ügyészség felállításának pillanatában azonnal össze fog omlani kártyavárként az egész maffia).
  • Erősíteni kell a tömegben a kitartást és az elszántságot, hogy szentül fogadjuk meg egymásnak, addig ennek a demonstrációnak márpedig vége nem lesz, amíg ezeket a pontokat nem fogadja el a kormány, az első kettőt feltétel nélkül, nem alku tárgya egyik sem. Senkinek nincs már veszítenivalója, nincs hova hátrálni, össze kell kapaszkodni és kiharcolni végre az ellopott szabadságunkat! Higgyétek el, nem csak az a 100 ezer ember kívánja a kormány bukását, akik vélhetően ott lesznek a szombati kezdésen. Milliók drukkolnak nektek a tévé mögül, mert egyelőre félnek kimozdulni és megmutatni magukat! Higgyétek el, hogy ugyanez igaz vidékre is, nem azért tarolt ott a Fidesz, mert ennyire elsöprő a támogatottságuk, hanem mert ott gátlástalanabbul ment a csalás, mint a fővárosban! Milliók néznek bennetek reménykedő szívvel, de egyelőre félnek kimozdulni. Nem tudják, meddig lesz még a fejük felett ez az elviselhetetlen hatalom, mindenki félti a munkáját, a családját, a jövőjét! Azt várja mindenki, hogy végre ne haljon el a dolog néhány órás kiabálásban, hanem legyen végre egy életképes akció, roppanjon meg végre a hatalom. Ha képesek lesztek konkrét, okos követeléseket és erős elszántságot felmutatni, mellétek fog állni az egész ország!
  • Nagyon vigyázzatok a beépülni és belülről bomlasztani igyekvő Fideszesek próbálkozásaira! Ismerjük már a módszereiket nagyon jól. Ne engedjétek, hogy bárki összezavarja vagy bomlassza a tömeg egységét, eltérítse a figyelmét a kijelölt célokról! Azonnal szabaduljatok meg attól, aki a legkisebb jelét adja ilyesmi szándékának.
  • Ameddig csak lehet, igyekezzetek a tüntetés békés jellegét megőrízni. Viszont adjatok konkrét (rövid, legfeljebb 48 órás) határidőket a kormánynak. Ismerjük őket nagyon jól, tudjuk, hogy a kivárásra, kifárasztásra fognak játszani, eszük ágában sem lesz először tárgyalni sem, nemhogy elfogadni a követeléseket. Amennyiben elérkezik a határidő, azonnal lépni kell mindig egy szintet, egyre jobban sarokba kell szorítani őket. Egy óriási tömeggel például körbeállással blokkolni lehet szimbolikus intézményeket (pl. parlament, köztelevízió, ügyészség), útblokádot, polgári engedetlenséget és általános sztrájkot kell hirdetni, kiterjeszteni az ellenállást vidékre is. Le fog bénulni az egész ország néhány napra, megáll a munka és az élet, rajtunk lesz az egész világ figyelme, a végén pedig nem marad más választása a kormánynak, mint a meghátrálás!
  • Szóval tervezzétek és szervezzétek meg az egészet nagyon okosan és alaposan, vonjatok be minél több kreatív és tapasztalt embert, kerüljétek az erőszakos cselekményeket, de járjátok végig határozottan az elkezdett utat!
  • Nem kell félnetek a hatalom fegyveres erőitől! Ameddig békések maradtok, nem lesz semmi okuk támadni. Ha mégis megteszik, az csak olaj lesz a tűzre, minden jóérzésű ember, még a Fidesz szavazók is elfordulnak tőlük végérvényesen abban a pillanatban, és ezt ők is pontosan tudják.


Veletek az egész ország, hajrá, szabadítsátok fel végre mindannyiunk agyongyötört, de gyönyörű szép szeretett hazáját!








Véleményed, érved, bizonyítékod, cáfolatod van?
Kapcsolódj be a vitába!